|
|
| Vice |
| Valtozasok |
| POSSIBILITAS Egyesulet |
| Beszámoló 2008-ról |
| Szent Anna ház |
| Szent István ház |
| Gyerekeink otthonai |
| "Hagyatek" Vicei neptanc es enektalalkozo |
| Szent Erzsébet Vincés Közösség |
Menus
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Támogatók! Nemrég volt egy papkollega temetése. Nagyon szomorú a történet. Egy fuldoklót szeretett volna az élet lehelésére kihúzni, a gyilkos hullámok halált ölelő csapkodásaiból, aminek következtében a halálos ölelést ő maga szenvedte el. A fuldokló egyetemista viszont, akinek segítségére sietett, megmenekült. Az élet tengerének vihara bennünket is elér sokszor. Túlélés élménye, ha Jézus kezét nyújtja, hogy bennünket kihúzzon. A hála legmélyebb megélése és késztetése, ha embertársunk siet segítségünkre „fuldoklásaink” közepette. Mert hisz hány és hányszor merülünk el a szenvedés és szenvedély, a szorongás és szomorúság gyilkosan csapkodó hullámaiban, és akkor milyen jó ha kiálthatunk: „Uram ments meg mert elveszek” barátom segíts mert elsüllyedek” Érett felnőttként navigálni a hullám verte, vagy derűs élettengeren másabb mint kiszolgáltatott erőtlen gyermekként. A születés kikötőjétől csak pár stádiumnyira eltávolodva túl gyengék még a vitorlák túl gyengék még az élettengerész tapasztalatok. A gyerekkor matrózkodásai közepette kell a támogatás, kell a segítség. Még inkább akkor, amikor a család, melyben a gyerekek születtek, hajója már rég megfeneklett valamely szenvedély, vagy konfliktus megkövesedésében. Azt hiszem, nem túlzok, amikor úgy fogalmazok, hogy olyan gyerekeket segíteni, akik a szétzüllesztett családi fészek ridegségébe születtek, életmentést jelent. Az életet jelenti, nekik az egyetlen földi életet. Olyan sok művész fogalmazta meg azt a pszichológiai igazságot, hogy „valahol meg van írva”. Mi keresztény katolikusok nem hiszünk a predestinációban, mégis a mi kézfogásaink nélkül, a támogató, meleg, segítőkezek nélkül szinte eleve el van rendelve, hogy az életben elkallódnak ezek a gyerekek. Igen kevés esély nyílik számukra, hogy az életüket később kezükbe vegyék, - hogyan is tudnák, hisz az ők zsenge életét sem vette senki kezébe- és érett felnőttként saját élethajójukat kormányozni nem tudhatják. Ehelyett igen valószínűnek látszik, hogy igen korán elmerülhetnek. Valamit beírtak a gyerekek „életkönyveibe” támogatásukkal, akkor, amikor segítő kezet nyújtottak. És ez a beírás így is megfogalmazható véleményem szerint: „nem vagy egyedül, elfogadlak, és szeretettel támogatlak”. Az önök támogatása egy olyan gesztus, mint a „Nyomorultak” regényének főhőse életében beleszóló püspöki viszonyulás, amikor a regény főhőse, Jean Valjean ellopta a püspök ezüsteszközeit. Megszólalt az emberben az isteni jóság: „Fiam, nem emlékszel, ezt a gyertyatartót is neked adtam.” És ezt Jean soha nem felejtette el. Nem is felejthette, mert ilyet soha nem tapasztalt addig. Köszönöm lehajló, szerető és elfogadó segítségüket. Tisztelettel: Lőrinczi Károly Vice, 2008. Augustus 03. Honlapunk az AHIT szerverén található.
Köszönjük segítségüket! |
|||||||||||||
|
